Skip survey header

Demens betegek hozzátartozóinak vizsgálata

Page One

Tisztelt Résztvevő! Ön egy tudományos kutatásban vesz részt, amelynek vezetője Dr. S. Nagy Zita, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa. A kutatás lebonyolítását Erdélyi Krisztina, az ELTE PPK klinikai-és egészségpszichológia szakirány hallgatója végzi. A vizsgálat alkalmával egy pszichológiai kérdőívcsomag 15-20 percet igénylő kitöltésére kérjük fel. A kutatás során azt vizsgáljuk, hogy demens betegek hozzátartozói, hogyan vélekednek önmaguk pszichológiai és fizikai egészségéről, valamint a demens hozzátartozójuk jelenlegi állapotáról. Fontos tudnia, hogy a vizsgálatban való részvétel önkéntes és teljesen anonim, a résztvevőket semmilyen módon nem áll módunkban és szándékunkban azonosítani. A kitöltés bármikor indoklás nélkül megszakítható. Kérjük, hogy a kérdőívek megválaszolása során lehetőleg nyugodt helyen tartózkodjon, ahol nem zavarhatják meg, és lehetőség szerint az elejétől a végéig egyszerre válaszolja meg a kérdéseket. A kérdések megválaszolásakor igyekezzék első megérzésére hagyatkozni, hiszen nincsenek jó vagy rossz válaszok, a saját érzéseire, választásaira vagyunk csak kíváncsiak. Tájékoztatjuk, hogy szigorúan bizalmasan kezelünk minden olyan információt, amit a kutatás keretén belül gyűjtünk össze. A kutatás során nyert adatokat biztonságos számítógépen őrizzük. A kutatás során nyert adatokat táblázatban név nélkül összegezzük, statisztikai elemzéseket végzünk rajta, amelyekből egyetlen résztvevő azonossága sem állapítható meg. A vizsgálat eredményéről külön egyéni jelentés, összegzés, orvosi zárójelentés-szerű vélemény nem készül. Kérem, amennyiben egyetért a fenti feltételekkel, és hozzájárul a kutatásban való részvételhez, ezt az igen gomb kattintásával igazolja. Együttműködését előre is köszönjük!
1. Kijelentem, hogy 18 éves elmúltam, a kutatásban való részvételem körülményeiről részletes tájékoztatást kaptam, a feltételekkel egyetértek, a részvételt vállalom: *This question is required.